Rejtélyes alkotáson dolgoznak a bicskei diákok

Art of Freedom

Érettségi alatt sem áll meg az élet a Vajda Kreatív Diákcsoportnál: a Dragon of Freedom mellett a tanulók folyamatosan újabbnál újabb installációkon törik a fejüket, ezúttal pedig régi CD-kből építkeznek. Az azonban, hogy mi is készül a titokzatos CD „hálóból”, egyelőre titok.

13262073_10204200306127521_1467610542_o.jpg

Korábban már beszámoltunk a bicskei Vajda János Gimnázium és Szakközépiskola diákjairól, akiknek a 15 ezer PET-palackból felépített sárkányt is köszönhetjük, most izgalmas képeket kaptunk arról, jelenleg min is szorgoskodnak. A nebulók még érettségi alatt is fáradhatatlanul dolgoznak az alkotásokon, a végzősök az előkészítő után gyakran még 2-3 órára csatlakoznak a többiekhez ötletelni vagy éppen üveget vágni, miközben gyakran a történelem tételeket is együtt mondják.

13234926_10204200306567532_554704137_o.jpg

A kreatív csoport tagjai egyébként egy Facebook csoportban gyűjtik az ötleteket, agyalnak a kivitelezésen, de itt szervezik meg azt is, hogy mikor gyűljenek össze legközelebb dolgozni, és itt vezetik azt is, ki mennyi időt ügyködött eddig a projekten.

13233447_10204200314847739_190281434_n.jpg

Természetesen, mint korábbi installációiknál, itt is kulcsfontosságú az újrahasznosítás, most éppen régi CD-kből építenek egy csillogó, takaróhoz hasonló alkotást, de egyelőre rejtély övezi, pontosan min is dolgoznak jelenleg olyan szorgosa. Annyit viszont tudni lehet, hogy eddig kb. 1500 CD talált magának új küldetést, 350-450 munkaóra alatt.

13227979_10204200301607408_292557030_n.jpg

Persze, mindemellett a sárkány testéhez is gyűlik az alapanyag: eddig 2160 palack gyűlt össze a Diákcsoport alkotásához.  

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://artoffreedom.blog.hu/api/trackback/id/tr458739636

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása